HÍREK

Vásári fotókiállítás Kőrösfeketetón (2005 október 6-8.) 2005. 10. 12. 17:57
Érdekesnek, tanulságosnak és egyben hagyományteremtőnek szánt kísérletbe kezdett két magyarországi fotográfus a legnagyobb romániai éves vásárnak otthont adó Kőrösfeketetón (Negreni). Hajnal László Endre és Kiszely Krisztián hosszú évek óta több-kevesebb rendszerességgel látogatják a tágabb térség számára is egyre jelentősebbé, már-már szimbolikussá váló vásárt, művészi igénnyel dokumentálva a helyszínt, az embereket, a történéseket és a változásokat. Az idén úgy döntöttek, hogy az évről-évre gazdagodó fotóanyagot egy kiállítás keretében bemutatják a vásár területén, a vásár ideje alatt azoknak az embereknek, akik ihletői és szereplői ezeknek a képeknek. Azoknak az embereknek, akikről az elmúlt évtizedekben különböző céllal számtalan médiadokumentáció készült, akik fotográfusok, újságírók, kutatók, tévétársaságok stábjai, turisták ezrei számára váltak a képrögzítés céltáblájává, és akik csak a legkivételesebb esetekben szembesülhettek képmásaikkal, mondhatták el véleményüket, kritikájukat azokról.

A javarészt portrékból álló, mintegy 80 darab, 20x30-as méretű, kartonra kasírozott fotográfia a vásárosok között felállított sátorban volt látható három napon keresztül. Akik felismerték képmásukat, azok a fotót a kiállítás végén ingyen elvihették. A kiállítás folyamatos és élénk érdeklődés mellett nagy sikert aratott. A közönség reakcióiról fotó- és videódokumentáció készült. Ennek az anyagnak a feldolgozása még folyamatban van, egy szerkesztett változat, valamint a kiállítás elméleti konzekvenciáit összefoglaló tanulmány kb. november közepétől lesz látható-olvasható a www.etnofoto.hu honlapon. Addig is az eseményt bemutató fotográfiák az alábbi linken láthatóak: www.etnofoto.hu/feketetó

Új képek>>

Az eseményt a szerzőkön kívül az ’Alapítvány a kultúra vizuális kutatásáért’ alapítvány támogatta.

Mediabazar Városképek Fotókat keresünk Kiszely Krisztián